41. szám 2025.06.23.










Kérjük Adója 1% -val támogassa Egyesületünk működését!


Heti Események 

 

Egyesületünk hírei

 


1. Orosházi körzeti csoport JÚLIUSI programja
Az orosházi körzeti csoport 2025. júliusi programja kivételesen szerdai napon lesz és nem keddin, július 16-án.
Meglátogatjuk a Magyar Vakok és Gyengénlátók Hermina utcai felújított székházát, idegenvezetői kísérettel. Megnézzük a vakok kertjét is.
Urazás 16-án a reggel 6.30-kor induló vonattal, Mezőtúri átszállással. Étkezésről mindenki önmaga gondoskodjon. Visszaindulásról majd Budapesten döntünk. 
Jelentkezni Juhász-Nagy Erikánál kell, 06-30/6526897 számon: július 12. szombatig.

Tisztelettel
Tóth György
körzeti csoportvezető

 


2. „Ízek, ritmusok, barátság Nyárzáró közösségi nap”
Kedves Tagok!
Örömmel értesítünk benneteket, (amennyiben megfelelő számú érdeklődő lesz, kb. 30 fő) Egyesületünk következő tervezett eseményéről!
Ez az alkalom lehetőséget biztosít arra, hogy együtt töltsünk egy kellemes napot, miközben élvezzük egymás társaságát.
A programon egy tapasztalt tagunk főz majd az egész csapat számára, így mindenki kipróbálhatja az ízletes fogásokat. Ezen kívül a résztvevők szabadon beszélgethetnek, zenét hallgathatnak, táncolhatnak, karaokézhatnak és megoszthatják saját tehetségüket, tudásukat a többiekkel.
Fontos megjegyezni, hogy a részvétel önköltséges.
2000Ft
Csatlakozz hozzánk, és érezd jól magad egy barátságos, inspiráló közösségben!
Időpont: 2025.08.23 (szombat)
Jelentkezési Határidő:  2025.07.31
Jelentkezni lehet, az Egyesület elérhetőségein.
Várunk szeretettel!

 


3. Több, mint sport! 2025. "A világ nemcsak Szemmel lát" - Élmények tandemkerékpáron
Kedves Sorstársak!
A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete szeretettel meghív minden kedves egyesületi tagot a Magyar Paralimpiai Bizottság által elnyert eszközvásárlási, valamint élmény - és szabadidősport - támogatási program keretében megvalósuló eseményre, melyre 2025. szeptember 20 - án (szombaton) 10:00 órakor kerül sor.
Gyülekező: 9:00 órától
Helyszín: Békéscsaba, Korzó tér (Andrássy út)
Túraindulás: 10:00 óra
 Úticél: a festői Póstelek - Békéscsabai Szabadidőpark.
Táv: oda – vissza 20 km
 Az első szakasz után közös ebéd lesz a Mókus csárdában - jó hangulattal és finom falatokkal!
 Étkezés után meghívott előadónk: Ocelka Róbert, Paralimpikon lesz, aki inspiráló előadást fog tartani a sportban rejlő lehetőségekről, a kitartás és motiváció szerepéről, valamint saját tapasztalatairól a parakerékpározás világában.
 Előadás után közösen megtekintjük a pósteleki szabadidőparkot, mely a környék egyik legnépszerű helyszíne a természetkedvelők és a kikapcsolódni vágyók körében.
A nap végén új élményekkel és jóleső fáradtsággal közösen visszatekerünk Békéscsabára - pont oda, ahol ez a felejthetetlen kaland elkezdődött.
Csatlakozzatok hozzánk egy felejthetetlen tandem – és szólókerékpáros túrára, ahol a mozgás és az élmények együttese teszi igazán különlegessé az eseményt!
 A túra során pihenőpontokat alakítunk ki a CsabaParkban és a Veszely Csárda parkolójában
 A túra minden kedves tag számára nyitott, közösségi élményt és aktív kikapcsolódást kínál!
 Javasolt: kényelmes ruha, cipő, naptej, eső esetén: réteges öltözet
 Részvételi szándékod jelezd Egyesület elérhetőségein vagy az eseménynél!
 Kérjük, oszd meg az eseményt, hogy minél több Sorstárshoz eljusson a hír!
„Ez több, mint egy túra – Ne hagyd ki!”

 



4. Youtube Csatornánk hírei
Kelemen Györgyné Edit: Vers egy téli szeretetről
Tovább

 


5. EGY-MÁSÉRT Tájékoztató hallgatózzunk tovább hangosabban, tisztábban
A „EGY-MÁSÉRT – látássérült személyek és hozzátartozóik támogatása ágazatközi
együttműködéseken keresztül” megnevezésű programunk megvalósítása keretében,
együttműködő partnereink közreműködésével tájékoztató előadásokat szervezünk.

…hallgatózzunk tovább hangosabban, tisztábban…

Tudta, hogy a telefont annak köszönhetjük, hogy Alexander Graham Bell minden áron meg
akarta gyógyítani/javítani a hallássérülés minden formáját? A telefon ma már mindennapos
dolog, de a hallássérülésről még mindig keveset beszélünk. Pedig ez a látássérült
személyeknek egy kiemelten fontos téma.
Beszélgetésre invitáljuk Önöket/ Benneteket Annával, aki audiológus és munkatársával
Sarkadi Henriettel elkötelezetten segít évtizedek óta. Témánk a
 a hallássérülés felismerése - mikor és hova menjünk segítségért?
 ellátások, készülékek,
 látás- és hallássérülés kapcsolódásának problémái; modernkori ’betegségek’

Előadó: Kohári Imréné Anna - audiológus

Az előadás időpontja: 2025. július 03. csütörtök 13:00

Helyszíne: Az előadáson való részvétel online formában lehetséges, ingyenes, de előzetes
regisztrációhoz kötött. A jelentkezéshez kérjük, hogy 2025. június 30-ig az alábbi Google
űrlapot kitölteni szíveskedjenek:
Tovább
Aki számára az űrlap kitöltése a látássérülése miatt gondot jelent, azoknak munkatársaink 
( Andris és Gitta) örömmel segítenek!

„Az emberi hang muzsika az emberi fülnek”
Viktor Hugo
Köszönjük a Ko-Ha Sound Kft támogató közreműködését!

 


6. Egy Másért Tájékoztató EFI Iroda 
Az „EGY-MÁSÉRT – látássérült személyek és hozzátartozóik támogatása ágazatközi
együttműködéseken keresztül” megnevezésű programunk megvalósítása keretében,
együttműködő partnereink közreműködésével tájékoztató előadásokat szervezünk.

Az előadássorozat következő alkalmául az EFI Iroda - Kecskemét képviselőjét kértük fel
egy bemutatkozás megtartására, amelynek tervezett témái a következőek:
- az EFI Iroda tevékenysége és szolgáltatásai, a szolgáltatások igénybe vételének
módja
- a látássérült személyek Rehabilitációs Központja és az Iroda közötti kapcsolódási
pontok
Előadó: dr. Bagi Anett – irodavezető

Az előadás időpontja: 2025. június 24. (kedd) 14:00
Helyszíne: Az előadáson való részvétel online formában lehetséges, ingyenes, de
előzetes regisztrációhoz kötött. A jelentkezéshez kérjük, hogy 2025. június 20-ig az alábbi
Google űrlapot kitölteni szíveskedjenek:
Tovább

Aki számára az űrlap kitöltése a látássérülése miatt gondot jelent, azoknak munkatársaink
örömmel segítenek!

Köszönjük a kecskeméti EFI Iroda támogató közreműködését!

 


7. Segédeszköz kölcsönzés és vásárlás
Egyesületünknél segédeszköz kölcsönözhető, és támogatásra vásárolható az MVGYOSZ segédeszköz boltjában az Egyesületi tagok részére.
Tovább

 


8. Felhívás Tagdíj fizetésre
Felhívjuk Tagtársaink figyelmét, hogy az évre szóló tagdíjat, Egyesületünk Székházában,
Ügyfélfogadási időben, fizethetik be.


Az MVGYOSZ hírei


9. Harmincéves a siketvak emberek hazai érdekképviselete
Az ENSZ közgyűlése 2025. június 16-án ismerte el június 27-ét a siketvak emberek világnapjaként. A jeles nap apropóján közöljük a siketvak emberekről szóló cikket a Vakok Világa idei 2. számából.
Tovább

 



10. Megjelent a Vakok Világa második lapszáma
Június utolsó hetében jelent meg a 86 éves Vakok Világa folyóirat második lapszáma, amely bővelkedik érdekes írásokban. A magazin mint mindig, most is méltó módon reprezentálja a szövetség kiterjedt érdekképviseleti munkáját, betekintést enged annak szolgáltatásaiba, tudósít hazai és nemzetközi eseményekről, interjúkat közöl kiemelkedő szakemberekkel.
Tovább

 


11. Okosmorzsa: Hang lejátszása, szüneteltetése és leállítása AirPods eszközön
A zene vezérlése az AirPods segítségével sokkal egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Ebben a cikkben felfedezheti, hogyan irányíthatja a zenelejátszást hatékonyan az AirPods okos vezérlő funkcióival.
Tovább
2025 Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete - Készítette: PixelRain.hu